2011. szeptember 13., kedd

piros cipő

Lassan átalakulok divatbloggá, de ismét egy olyan dologra lettem figyelmes ami mellett nem tudok elmenni szó és persze képek nélkül. Új őrület van Hollywoodban ami nem más mint a piros cipő. Hordja mindenki ha kell, ha nem. Régi új dolog ez. 1-2 éve még nálunk is igen népszerű volt a piros lábbeli, függetlenül attól, hogy illett az öltözékhez vagy nem. Gyorsan szétnéztem a neten piros cipő ügyileg. Jelentem tényleg piros cipő mánia van.
Mi lehet a megfejthetetlen misztikuma ennek a darabnak??? Minden nőnek szüksége van egy piros cipőre. Lételemünk ez akárcsak a levegő. De mi az ami vonz bennünket hozzá vagy őt hozzánk? Miért nem tudunk meglenni piros cipő nélkül? Ízelítőnek néhány mutatós példány
Ebben vajon járni is lehet?

Esős napokra
Velúr (Sisley)
Masnis lakk (Promod)
Egy csinos darab a Humanictól
Veszélyes YSL


2011. szeptember 8., csütörtök

Kabátka

Mint minden évszakváltáskor most is eljött az ideje, hogy hozzáfogjak a nyári holmik elpakolásához a szekrény mélyére, s a melegebb cuccokat elővadásszam. Ma megnéztem az időjárás előrejelzést és hétvégére igencsak nyári időt jósol még :) Öröm van és boldogság... Még úgysem szereztem be egy melegebb darabot sem idén, főként, hogy a nyárutó ennyire kegyes volt velünk. Trend ide vagy oda egyszerűen szerelmes lettem egy kabátkába... Szex és New York filmváltozatának első részében látható ez a darab, s magam sem tudom miért de már-már bosszantó módon tetszik. S sötétbordóban maga lenne a csoda. Mindenképp kell nekem:)

2011. szeptember 4., vasárnap

Másnak látszani...

Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy szembejött vele valaki az utcán és azonnal érezte nem az az ember akit a külvilág felé mutatni akar.
Érthető emberi tulajdonság, hogy meg akarunk felelni másoknak, sőt mi akarunk lenni a legjobbak, a legszebbek, a legtehetségesebbek... Mindaddig nincs is ezzel probléma míg ez egészséges versengésben merül ki és nem formálja át az embert.
Főként veszélyes ez abban az esetben, míg nagyon befolyásolható korban van az ember. Oké tartozni akarnak valahova, vágynak az elismerésre stb. milyen érdekes pontosan ezek az emberek hirdetik magukról mellveregetve, hogy fogadd el én ilyen vagyok holott pontosan látszik, hogy ez nem így van. Akit leginkább be akarnak csapni az saját maguk, mert ha képesek magukról elhinni a megálmodott hamis valóságot, akkor majd mások is elhiszik. Sajnos el kell szomorítsam őket mert nem. Akik igazán ismerik őket, azok szeretik igazán is őket, s pont ezeket az embereket veszítik el érthetetlen viselkedésük miatt. Majd pedig azokat is elveszítik akik szemfényvesztésben éltek. S hogy mikor??? Amikor rájönnek, hogy nem is az az ember akinek mutatta magát. Az eredmény... senki sem marad aki bízna bennük. S meg is érdemlik mert mindenkinek hazudnak, de legfőképp saját maguknak.
Különösen elterjedt ez a dolog a közösségi oldalak szaporodtával. Olyan dolgokat írnak ki, olyan fotókat tesznek fel amiknek közük nincs az adott emberhez, de minél több kommentet, likeot akarnak, hogy ők legyenek a legnépszerűbbek a legmenőbbek. Holott valójában szürke kisegerek, átlag tanulmányi eredménnyel, munkahelyi teljesítménnyel s nincs bennük semmi különleges. Épp ebből akarnak szabadulni... ezért akarnak másnak látszani.... olyannak amilyenek soha nem lehetnek... különlegesnek
Az hogy csücsörítve bambulnak a webkamerába, vagy bikinis fotókat raknak fel illetve telenyomják az üzenőfalat mástól lopott gondolatokkal, trágár megjegyzésekkel az inkább szánalmas, mint különleges.
Egy kitűnő bizonyítvány, egy szép sporteredmény, egy értékes saját gondolat na az már különleges. De erre csak nagyon kevesen képesek. Ezt utánozzátok, mert ezek az emberek 10 év múlva lesznek valakik... de rátok már akkor senki sem fog emlékezni.


2011. szeptember 3., szombat

Megtörtem...

Üdv mindenki! Miről is fog szólni a blogom??? A mindennapi agymenéseimről. Mert minden napra jut valami ami foglalkoztat, érdekel, kíváncsivá tesz, megbotránkoztat, bosszant, elszomorít vagy épp felvidít.... sorolhatnám még, de semmi sem hagy hidegen. Eddig idegenkedtem attól, hogy mindezt egy blogban osszam meg (talán mert féltem attól, hogy azt gondolják rólam, hogy nem vagyok 100%-os), s most íme itt vagyok. Nos akkor talán vágjunk is bele...